Elfelejtett detektívregények 7. - Milton M. Propper
A sorozat olyan krimiszerzőknek igyekszik emléket állítani, akikre talán már nem is emlékszik senki, pedig a század első felében a szeretett, sikeres detektívtörténet-írók közé tartoztak. Így szerepelt már itt S. S. Van Dine, Mignon G. Eberhart, Alice Campbell, Mary Roberts Rinehart, Charles Baldwin, végül pedig Philip MacDonald. E mai rövid bejegyzés egy néhány évig aktív szerzőre, Milton M. Propperre szeretne emlékeztetni.

Propper amerikai volt: 1906-ban született, a Pennsylvania Egyetemen szerzett jogi diplomát, később praxisa mellett újságíróként is dolgozott. Egész élete Philadelphiához és Atlantához köthető, így nem csoda, hogy állandó főhősét, Tommy Rankint is Philadelphiában léptette fel. A fiatal és jóképű, logikusan gondolkodó és aprólékos detektív "nem lángelme volt, hanem egyszerűen okos ember" - és a philadelphiai rendőrség ásza.

Propper 1929 és 1943 között tizennégy szabályos, nagyvárosi detektívtörténetet vetett papírra. Akadt köztük családi bűntény, sorozatgyilkosság, olyan eset, amelyben látszólag egyik gyanúsított sem gyilkos. Alkotott Ellery Queen és ifjúkori példaképe, Freeman Wills Crofts modorában. 1943 után azonban felhagyott az írással, majd lassanként a munkával is. Élete egyre zűrzavarosabbá vált, végül 1962-ben öngyilkos lett. Ami maradt utána: a tizenöt év alatt írt tizennégy könyv, melyek közül kettő magyarul is megjelent a háború előtt.

Tommy Rankin nyomozásai a Mary Young titokzatos eltűnése című könyvvel vették kezdetüket 1929-ben. A széria harmadik, 1931-es kötete három angol címen is ismeretes, magyarul A 822-es szoba címen fordították le. Az első a Palladis Pengős sorozatában, 1934-ben, a második a Félpengősök között, 1937-ben látott napvilágot. Mindkettőt érdemes ismerni, hiszen történetük a klasszikus angolszász detektívregényekhez hasonlít, a megoldásuk azonban izgalmas és eredeti.

Mindkét könyv egy-egy botrányos eseménnyel kezdődik: halott lányt találnak a vidámparki körhintán, valaki felhívja a főpályaudvart, segítséget kér, majd a hívás megszakad... Ezek után azonban folyamatosan új és új ismeretlen tényeket nyomoz ki a fáradhatatlan rendőrség. Ki az áldozat, ki tűnt el és ki a valódi halott? Ki volt a halott lány kísérője a Népligetben? Ki telefonált a 822-es szobából? Új és új szereplők, családtagok, barátok, tanúk és hamis tanúk tűnnek fel, személycserék, névcserék következnek, levéllopásba, álvallomásokba és más cselszövevényekbe bonyolódunk. Szerencsére a rendszeres és módszeres Tommynak mindkét esetben sikerül végül megfejteni a bonyolult feladványokat.

A szöveg (talán a Mary Young közepes fordítása miatt is) nem kínál nagy szépirodalmi élményt, a történet fordulatai, csavarásai és a kedves humor azonban kellemes olvasmánnyá teszi Propper mindkét könyvét. A két megoldás pedig - én mondom - igazán merész és meghökkentő, főleg ahhoz mérten, hogy több mint nyolcvan éve íródott.

A szerző két említett kötete:
Milton M. Propper: Mary Young titokzatos eltünése, Palladis, Pengős, 1934 - The Strange Disappearance of Mary Young, 1929
Milton M. Propper: A 822-es szoba, Palladis, Félpengős, 1937 - The Boudoir Murder, The Room No. 822, And Then Silence, 1931

Linkek
Elfelejtett detektívregények 1. - S. S. Van Dine
Elfelejtett detektívregények 2. - Mignon G. Eberhart
Elfelejtett detektívregények 3. -  Alice Campbell
Elfelejtett detektívregények 4. -  Mary Roberts Rinehart
Elfelejtett detektívregények 5. -  Charles Baldwin
Elfelejtett detektívregények 6. - Philip MacDonald 
Elfelejtett detektívregények 8. - Öt régi jó könyv
0 Responses