Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Olvasmányaim mai válogatásában csupa izgalmas regény és kötet szerepel, kakukktojásként, zárásul pedig egy izgalmas és végtelenül korrekt Nagy Katalin-életrajz.

Susan Vreeland: A jácintkék ruhás lány
Geopen, 2007
Káprázatos kirándulás a könyv képek, szépségek, történelmi korok, emberek, bánatok és tragédiák között. Napjainkból egészen Vermeer koráig utazik vissza az időben egy kitalált kép történetét követve a (majdnem?) elpusztítástól a születésig. Ám miközben megismerjük az egyes birtokosokat, beleláthatunk egy-egy rövid pillanatra az életükbe, láthatjuk kimerevített filmképét egy-egy jelképes  emberi sorsfordulónak, nem a művészettörténet eredményeinek színes biográfiába foglalása és nem is a(z egyébként kiváló, megelevenítő és hiteles) történelemábrázolás a lényeg, mint mondjuk Tracy Chevalier közismert, filmen is karriert befutott Vermeer-regényében, a Leány gyöngy fülbevalóvalban. Ehelyett olyan szimbolikus események során találkozhatunk a szereplőkel, amelyek valami általánost és emberit mutatnak fel: a rövid részek az esztétikum igényéről, a képek lelkéről, az oktalan barbárságról és a barbárság közepette is létező humánumról, az el nem felejthető bűnök levezekelhetetlenségéről, a szépség megfizethetetlenségéről - és más hasonlókról regélnek. Egyébként persze izgalmasan és érdekesen, de egyúttal megríkatósan, filozofikusan és - szépen. Remek regény!

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj
IPC, 2014
Minden igaz, és még annál is több. Már áprilisban írtam erről a kötetről, s reménykedtem, hogy olyan jó lesz, mint előzménye, a Tünékeny illúziók. Nos, nemhogy nem kellett csalódnom, de véleményem szerint ez a regény sokrétűbb és izgalmasabb sci-finek, s kalandosabb (alternatív) történelmi regénynek, mint az előde. A cselekmény abban a Franciaországban és Belgiumban játszódik Napóleon visszatérési kísérlete idején, amely mindenben hasonlít az általunk ismertre: csak épp az emberek képesek bűbájok használatára. Az előző könyvben megismert szerelmesek, immár házaspárként azért látogatnak át a kontinensre, hogy új bűbájolási technikákat tanuljanak egy itteni mestertől. A tehetséges és bájos Jane-nek sikerül egy teljesen más stílusú, közvetlenebb társasági modorral megismerkednie, férje, Vincent pedig a bűbáj üvegbe zárásával kísérletezik... Ám a békés idillt francia katonák támadása zavarja meg... Leírva nem tűnik átlag felettinek ez a cselekmény, pedig igazán kiváló. Főleg a szöveg apróságai, a bűbájolással kapcsolatos rengeteg remekül és logikusan megalkotott részlet, a történetben elrejtett titkok, a pazar apróságok (mit jelentenek a bűbájkép bárányai, mire jó az üvegharang) és a kalandos befejezés miatt. Várom a folytatást!

P. D. James: Ártatlan vér 
XXI. Század, 2013
Egy kőkemény könyv a krimiírónők korelnökétől. P. D. James 1980-ban írta meg ezt a különös könyvet, amely - nos, krimi abban az értelemben, hogy rögtön az elején gyilkosságra derül fény, s egy másikat folyamatosan terveznek benne. De ha abban az értelemben tekintenénk detektívtörténetnek, mint az írónő a Büszkeség és balítéletet krimivel folytató A halál jár Pemberley-ben című könyvét, vagy nagy sikerű Adam Dalgliesh-regényeit, akkor nem járnánk sikerrel. Ugyanis a gyilkos személye végig ismert. A gyilkosság tervezőjéé is. És a könyv végén mégis más gyilkol és mást öl meg... Még bűnregénynek sem tudnám nevezni az Ártatlan vért, így lehet, hogy külön műfajt kellene kitalálni neki... Mindenesetre nagyon élvezetes és merész irodalmi kirándulás az idén 94 éves élő legenda James tollából: érdemes elolvasni.

William Boyd: SOLO 
XXI. Század, 2014
Az új James Bond-regény: hirdeti a felirat William Boyd könyvének borítóján. A Ian Fleming Publications Ltd. új kezdeményezése, hogy miközben nincs olyan szerző, aki egyedül birtokolhatná a Fleming-folytató címet, időről időre neves kalandregényírókat kérnek fel arra, hogy írjanak meg egy-egy régi-új James Bond-kalandot, immár a harmadik regényt termeli ki. A brit Sebastian Faulks és az amerikai Jeffery Deaver után most William Boyd (*1952) angol forgatókönyvíró és regényszerző kapott lehetőséget, hogy megírjon egy Bond-regényt. A Deaver-féle Bármi áron után, amely a jelenben mozgatta és némiképpen modernizálta Bond alakját, a SOLO visszatérés a Faulks-féle vonulathoz: ahogy Az ördög táncba visz az 1960-as években játszódik, úgy az új regény is, sőt, pontosan megadja, hogy 1969-ben, James Bond 44. születésnapján veszik kezdetüket az események. A kaland nagyrészt Nyugat-Afrika egy kitalált, polgárháborús országában játszódik, természetesen fontos benne az olaj, a faji (törzsi) ellentétek, meg mindaz, amit egy ilyen típusú thrillertől elvárna az ember. És ebben a mondatban az is benne van, miért nem tetszett nekem különösebben a kötet. Egyrészt mivel teljességgel kitalált, ezért - történelmi, "összeesküvés-elméleti" szemszögből - teljességgel érdektelen volt számomra a rejtély afrikai, politikai része. Másrészt a regény nélkülözi az igazán Fleming-féle narrációt is: bár vannak benne leírások ételekről, öltönyökről, fegyverekről, de képtelenek úgy lenyűgözni, ahogy a valódi művekben. Bond is gyakran töpreng és monologizál (E/3. személyben), de ezek nem "bondos" gondolatok. Különösen érthetetlen, mit keres a történetben a kém II. világháborús élményeinek flashbackje, ha egyszer soha többé nem kap funkciót. A regény két női szereplője sem túl izgalmas, egyikük sokat szerepel, de igen kiszámíthatóan, a másik, aki érdekes lenne, puszta mézesmadzag, Bond kilép az életéből. Így inkább csak rajongóknak ajánlom a könyvet. És várom a következőt - netán, esetleg, véletlenül Ian Flemingtől...

Carola Dunn: Daisy és a jégbe fagyott Don Juan
Ulpius-ház, 2014
Erre a könyvre is nagyon készültem április óta. Elmondhatom, hogy sokkal izgalmasabb, jobban megírt és korhűbb volt, mint a talpig rózsaszín, mégis kis halálfejekkel díszített borító (igen, tessék megnézni a hópelyheket!) sejtette velem. Szabályszerű történelmi krimi a kedélyes és békésen nyomozgatós fajtából, amely az 1920-as évek elején játszódik (a fülszöveggel ellentétben azonban nem 1922 karácsonyán, hanem 1923 újévekor - hogy hogyan sikerült elnézni ezt a könyv ötödik oldalán szereplő információt, máig nem értem). Nagyon tetszett a vonzó és nyugalmából kizökkenthetetlen Fletcher felügyelő alakja, az, ahogyan nagy szerep jutott az újságíró Daisy fényképészi jártasságának, s az, ahogyan az írónő egy szabályos és utolsó tagjáig gyanús arisztokrata nagycsaládot rakott össze az olvasóknak amolyan igazi brit módon. Azt viszont nem tudom, merre folytatódik majd Daisy kalandsorozata, ugyanis máris megkedvelte a felügyelőt - holott a könyv bűnügyi része így is kissé könnyű és soványka, mi lesz itt, ha Daisy még el is kötelezi magát...? Mindegy, júniusban kiderül, ugyanis akkor érkezik a Daisy és a télikert rejtélye. (Mindenesetre ha a könyvben elhelyezett reklámokat nézem, Maisie Dobbs első nyomozását én sokkal komolyabbnak látom, mint Daisyét.)

Bán Mór – Fazekas Attila: Hunyadi 
Gold Book, 2012
Azt gondolom, remek dolog, hogy (még) vannak magyar képregények. Főleg az, hogy a szépen újra kiadott, kiszínezett, kiegészített muzeális darabok mellett akadnak még újak is. Közéjük tartozik a Bán Mór regényfolyamának első kötete alapján, a szerző forgatókönyvéből készített, Fazekas Attila rajzolta album is. Annak, aki nem ismeri, nem szeretnék elárulni semmit a történetről, csak annyit: majdnem ötven évet és több generációt fog össze hatvan gyönyörű, hatalmas, színes oldalon. Megelevenedik benne a Zsigmond-kor, a lovagi tornák, a véres háborúk és a királyi paloták, főúri kastélyok a 14-15. század fordulójára eső világa. A szereplők alakja kiválóan jellemzett, a történet, a jellemek fejlődése, az események sokasága tökéletesen és élvezetesen követhető, s a merész és gyönyörű rajzokon a jó képregény minden eleme megjelenik: a szöveg nélkül is hosszú bekezdéseket mesélő képektől a jóleső, de funkcióval is bíró erotikán át a hihetetlenül pontos, történelmileg hű részletekkel teli, aprólékos akcióképekig. Remélem, lesz folytatás: mindenképpen várom. S örülök, hogy Fazekas Attila, gyerekkorom nagy képregényrajzolója ilyen kedvvel és tehetséggel alkot egy megváltozott, ezredforduló utáni világban is.

Hetvenhét
Delta Vision, 2006
Sokáig vadásztam az antikváriumokban a Delta Vision e novelláskötetére, de végül sikerrel jártam. Boldog tulajdonosa lettem egy magyar mesékből ismerős varázsvilágba elvarázsoló, mégis teljesen modern történetekkel tele elbeszélésgyűjteménynek, amelynek darabjait csak egy dolog köti össze: hogy szerzőik (mind a kiadó pályázatának győztesei, mind a novellaírásra felkért tapasztaltabb írók) mind egy vagy több magyar népmesét vettek alapul, amikor parafrazeáló, átköltő, groteszkbe, netán abszurdba fordító, vagy tragikussá és maivá átmesélő saját történetüket megalkották. A tizennégy írás között nincs két egyforma, még a két-két novellával szereplő Raoul Renier és Körmendi Ágnes is markánsan másmilyet írt mindkétszer. Hogy melyik tetszik a legjobban? Ezt nemigen tudom eldönteni, de ha muszáj kettőt kijelölni, akkor épp e két szerző egy-egy történetére szavaznék: előbbitől a Sárkányölő Bendére (amelyből e könyvben kimaradt egy szövegrész, de a Sötét álmok című gyűjteményben elolvasható az egész), utóbbitól pedig a kötetnyitó és pályázatnyertes Aranyalmák című, remekbe szabott elbeszélésre. Érdemes őket elolvasni!

Hélène Carrère d'Encausse: II. Katalin
Európa, 2006
Nehéz elhinni, hogy Hélène Carrère d'Encausse már 84 éves... A számtalan díjjal és érdemrenddel kitüntetett, világhírű történésznő vaskos és okos könyve véleményem szerint a legjobb könyv II. Katalinről magyarul. Benne Katalin már az ötvenedik oldalon cárnő (624 van), vagyis itt nincs túlrészletezve a "kis hercegleányka elmegy a nagy Oroszországba"-tündérmese, amelyről a népszerű életrajzok képtelenek lemondani. A szerzőnő nem esik áldozatul Katalin naplójának sem, amely mindig indokolatlanul nagy helyet foglal el a biográfiákban (például a szintén friss, de a nálunk megjelentek közül talán legkevésbé jó Robert K. Massie-félében is, amelyről itt írtam). Ehelyett pengeéles logikával végigkövetett, nagyon okos, mondhatni, bölcs, mégis olvasmányos áttekintését kapjuk Katalin politikájának és annak, milyen elvek mozgatták cselekedeteit. Arról, hogy vajon Katalin férjhez ment-e Patyomkinhoz, fél oldalt kapunk - ám arról, hogyan változtatta meg a cárnő a szerető államférfi hatására külpolitikáját, s hogyan hatott ez Oroszország későbbi sorsára, sok-sok oldalon át olvashatunk. És szerintem ez így a jó. Ez az életrajz a maga nemében kiváló: ajánlom mindenkinek.

Linkek:
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.

2 Responses
  1. szgabor Says:

    "mivel teljességgel kitalált, ezért - történelmi, "összeesküvés-elméleti" szemszögből - teljességgel érdektelen volt számomra a rejtély afrikai, politikai része" (Boyd: Solo)

    Ehhez csak annyit, hogy nem "teljességgel" kitalált, hiszen tulajdonképpen egy az egyben megfeleltethető a biafrai konfliktusnak az egész sztori. Zanzarim = Nigéria; Zanza folyó = Niger; fakasák = ibók; lowelék = jorubák; Dahum = Biafra. A szerző nem is tesz rá kísérletet, hogy elleplezze az egybeesést.

    A regényről közölt értékítélettel egyébként teljesen egyetértek, valóban inkább úgy tűnik, mintha a szerző készített volna előre egy listát "kötelező" elemekről, aztán sorra pipálta volna ki, amit már beleírt a regénybe.

    Az pedig, hogy James Bond, amikor észleli, hogy az "ellenség" feltehetően figyeli a barátnőjét, nem vérszomjas magánbosszúba kezd, hanem inkább kilép a nő életéből, teljesen hiteltelen írói megoldás - hacsak nem az a funkciója, hogy mutassa: Bond öregszik, ergo hamarosan visszavonul a "harcból". (?)


  2. Köszönöm szépen a kiegészítést. Egyébként lehet, hogy én vagyok nagyon előítéletes, hiszen, mondjuk, Dr. No kisded játékainak sem volt valami nagy közük a világpolitikához, mégis, Fleming iszonyúan valószerűvé tudta tenni számomra. És ezt nem éreztem a SOLO-ban.
    Egyébként örülök, hogy sokban egyetértünk!